Egy olyan szentimentális faj, mint az emberek valószínűleg mindent elkövettek volna, hogy különféle hazug trükkökkel elfedjék a csúnya látványt nyújtó sérüléseket, vagy minimum egy vásznat terítenek a testre. Azonban a kirek erre nem voltak kényesek. Ezek a lények egész életükben büszkén viselte sebhelyeit, miért pont a halálában tenne kivételt? Borgav arca sértetlen volt, de a koponyája felső része teljesen eltűnt. Ez arról árulkodott, hogy nem is harcolhatott az életéért, egyszerűen csapdába csalták és megölték. Yeuhn tudta, hogy bárki is szervezte meg a kelepcét, az a két szerencsevadászt használta csalinak. És ő erről későn értesült. Már tíz perc is elmúlt azóta, hogy Borgav elhagyta a kertet, mikor beérkezett egy hívás a Khorto nevű devriaitól. Ebből kiderült, hogy a lény ugyan beszélt egy emberrel és egy manottal, de azok nem Hawkins és Neyy voltak. A manot nem Borgav halála miatt volt dühös, hanem azért, mert becsapták egy ilyen gyermeteg trükkel. Erre még rá is tett egy lapáttal az, amit az érkező kir pap mondott, miután szemügyre vette a holttestet.
A lény már előrehaladott korban volt, erről árulkodtak a már megfeketedett szarvai és a bőrét borító vörösesbarna szarupikkelyek, míg a testét befedő fekete, vörös halálfejekkel és démonokkal telehímzett talárja bizonyossá tett, hogy egy vérpappal van dolga.
Miután megnézte a holttestet, elmondta, hogy nem lehet eltemetni.
− Miért nem? – kérdezte meg nagy sokára Yeuhn.
− A koponya a lélek, az emlékek és a történet otthona. Ha megsemmisül, akkor Borgav nem léphet át a vérfolyamon...
− Az arca még megvan – morogta a manot.
− A koponya legszentebb része megsérült. A temetési szertartásunk része a halott lefejezése, azonban ez így nem lehetséges.
Yeuhn kifújta a levegőt. Próbálta leküzdeni a késztetést, hogy nekirontson a vérpapnak. Tudta, hogy ő húzná a rövidebbet, azonban az, hogy azt a lényt, akinek hűséget fogadottaz utóbbi minden veszélytől megvédett, így kezelik, még ha holtában is, még jobban feldühítette.
− Biztos van valami kiskapu.
− Kiskapu? – kérdezte a kir értetlenül.
− Gondolom, hogy a régi időkben előfordult, hogy egy kir koponyáját összezúzták egy csatában vagy valami ilyesmi. Csak van valami mód, hogy eltemessük.
A kir újra megnézte Borgav holttestét. Látszott, hogy eltöpreng.
− Egy mód van, de hosszadalmas. Annak kell a fejét levágni és máglyára dobni, aki vérét vette Borgavnak. Ezzel a lelke Borgav előtt fog járni a Vérfolyamba. Mintha a gazdád egy utolsó nagy viadalt aratott volna a gyilkosa felett.
A vérbundájú odalépett a halott kir felé és lepillantott rá. Tudta mi jön ezután, Borgav rokonai és üzletfelei széthordják a kir örökségét, ő pedig újra fogja kezdeni a vándorlását. Bolygóról bolygóra, valószínűleg újra egy félreeső kolónián fog kikötni, ahol egy mocskos lebujban lesz kidobó, vagy egy helyi bűnvezér fogja vele elvégeztetni a piszkos munkát. Visszatér az eddigi becstelen életéhez, amit születése óta ismert. Előtte azonban elkapja és megöli azt, aki csapdába csalta Borgavot.
A Neyy nevű aranyszőrű manotot, bármennyire is papoltak a becsületről és az élet tiszteletéről, de ez nem akadályozta meg abban őket, amit évekkel ezelőtt tettek a vérbundájúakkal. Ők épp úgy bűzlöttek az álszentségtől, mint ahogy Yeuhn kölyökkora óta a vértől. Megöli az aranybundájút, levágja a fejét. És ezt szívesen fogja tenni, ha ez azt jelenti, hogy az a lény, akihez hűséges volt, tisztességes búcsút kapjon.
Utána pedig újra jön a száműzetés ideje.
− Mikor kell elvégezni ezt a szertartást?
A vérpap szeme felcsillant erre, lehajtotta a fejét, pont úgy, mint aki épp töpreng valamin.
− Mikor Kirren napja teljes egészében megvilágítja a nagy északi kősivatagot...
− És az mikor lesz? Terrai időszámítás szerint!
− Ne beszélj így velem kívülálló! – morrant rá az idős kir. – Csak azért válaszolok neked, mert a sorsod még nem döntetett el, és éveken át harcostársként álltál a jó Borgav mellett! Két hónap múlva jön el ez. Annyi időt kapsz, hogy megtaláld a gyilkosát, levágd a fejét és elhozd nekem. Se több, se kevesebb! Én pedig elvégzem a szertartást, mert nem tűrhettem, hogy egy kir lelke is a csillagok közötti hidegségben sodródjon, szabad prédaként a csillagdémonoknak!
− Rosszul hangzik, és tudom, hogy Borgav, mint minden igaz kir, nem szerettet volna ilyen sorsot. Megszerzem neked ami kell a szertartáshoz.
− Ha két hónap múlva nem lesz nálam a koponya, akkor nem tehetek semmit – válaszolta a vérpap, sarkon fordult és elment a tisztásról.
Yeuhn elindult a palota boltíves, díszes oszlopok által közrefogott kapuja felé. Az agya már a teendőkön kattogott, nem hitt ő ugyan semmilyen isteni lényben sem, de a kirek agresszióra, harcra és mindenekfelett becsületre épülő vallása tetszett neki. Sajnálta is, hogy csak külvilágiak gyakorolhatták.
A palota előtt egy kis, macskakövekkel borított tér volt, ahol egy smaragdzöld páncélos férfi várakozott, vállát a folyondárokkal benőtt falhoz támasztva. Rövid, vörös haját két oldalt felnyírva hordta, a bal szemét egy fekete tapasz takarta, míg az orrát egy rég begyógyult, valószínűleg vágószerszám okozta seb szelte ketté merőlegesen.
A férfi Yeuhnhoz lépett.
− A Smaragd Gyilkosok nevében szeretném részvétemet nyilvánítani Borgav miatt. Nagylelkű üzletfelet vesztettünk el. Hiánya...
A manot még csak nem is lassított le. A zsoldos volt az, aki hírt hozott Borgav haláláról, és a merénylet kevés túlélője közé tartozott.
− Ha jól végeztétek volna a munkátokat, akkor még most is itt lenne. Nem kellett volna elfutnod, Winston.
− Mire reagálhattam volna, akkora már Borgav holtan hevert a kövezeten. Nem tehettem már semmit, de én magam fogom felkutatni azt, aki ezért a becs...
− Furcsa egy zsoldos szájából ezt hallani – válaszolta a manot, és belépett a kétszárnyú ajtón.
Egy tágas, kör alaprajzú előtérbe ért, aminek a végéből egy széles lépcső vezetett a második szintre. Minden egyes szobor, a lépcső minden köve, a falakat díszítő domborművek az itt eltöltött izgalmas, de mégis biztonságos öt évre emlékeztették. A bosszúvágy úgy perzselte a bensőjét, mintha csak a vére lángoló méregé változott volna.
Már visszafojtott üvöltés kaparta a torkát, mikor odalépett a folyosó sarkában, egy oszlopon álló kirt szoborhoz. Nem volt benne semmi érdekes, a lény csak állt, a távolba révedt, nem vívott halálos párviadalt, nem végzett ellenfelével vagy nem feküdt halálos sebtől haldokolva. Egy egyszerű szobor volt, amely nyugalmat árasztott, Yeuhn azonban tudta, hogy az alapzata fontos üzenetet rejt a számára. A manot megérintette a márványt a bal lábánál, mire egy tálca siklott elő. Yeuhn kitépett egy szőr szállat a bal füle tövéből és a DNS analizátorra helyezte. Az visszacsúszott, a következő pillanatban a szobor feje hirtelen Yeuhn felé fordult, a szemeiből egy fénysugár csapott ki, ami felvette Borgav életnagyságú alakját. A kir azt a ruhát hordta, mint amit a végzetes útján.
A hologram azonnal megszólalt.
− Yeuhn, meghaltam már, mikor ezt az üzenetet látod. Bár ez közel lehetetlen, de ha mégis megtörtént, akkor ármánnyal csaltak csapdába, olyanok, akik becsületes küzdelemben alulmaradnának velem szemben. Viszont én minden küzdelmemben győzedelmeskedem.
Borgav hologramja, mint valami szellem lassan körbejárta Yeuhnt és újra megállt előtte. Mint mindig, pusztán a szemeivel lehántotta a húst Yeuhn csontjairól, belepillantott a lelkébe.
− Tehát ebben az utolsóban is fogok. Bosszút állok a Vérfolyam mélyéről, és te leszel az öklöm Yeuhn. – A kir elhallgatott, a szemei dühösen lángoltak. Mintha csak saját becstelen halála miatt lett volna dühös. – A dolgozószobámban találsz egy memóriakártyát, rajta a legfontosabb adatokkal. A bosszúalaphoz egy merui bankszámláról férhetsz hozzá. A kódját megtalálhatod az íróasztalom rejtett fiókjában, egy listával együtt, melyen a legkegyetlenebb zsoldosok, fejvadászok, orvgyilkosok nevei és elérhetőségei szerepelnek. Küldd el mindnek a gyilkosaim adatait és azt, hogy aki végezz velük, megkapja a bankszámlán lévő tekintélyes összeget. Yeuhn, két különböző világból származunk, de a vérnek köteléke köt össze minket. – A bal kezét felemelte és ökörbe szorította. – Azzal, hogy megöltek engem, olyan mintha ellened is támadtak volna. Én is a galaxis szörnyetegeit és démonait szabadítanám a te gyilkosaidra, ezért kérlek, hogy te is tedd meg ezt! Miután megtetted szabad vagy, arra használod a tőlem kapod örökséget, amire szeretnéd. Igazi vértestvér voltál Yeuhn. Legyen jó életed és méltó halálod.
A hologram egy villanással eltűnt. A semmi úgy tátongott a helyén, mint egy fájdalmas sebhely. A manot karmai a tenyerébe vájtak, felmordult a fájdalomtól, a düh betöltötte a belsőjét. Elindult Borgav dolgozószobája felé. Értesíteni fogja az illetékeseket, a felhívásban azonban csak egy valamit fog megváltoztatni: élve akarja Neyy-t és a társát, hogy aztán ő végezhessen velük.
A bosszújának fogaskerekei beindultak. Harcolni fog barátjának lelki üdvéért, bármibe is kerüljön.
Joshua
Winston egy kis mezőgazdasági világ, a Koria szülötte volt. Azonban megunta,
hogy állandóan parancsokat kellett teljesítenie: az apjáét, a rokonaiét, a
termelés vezetőiét. Gyerekfejjel és bugrisaggyal ezért is állt be zsoldosnak.
Könnyű pénz, kalandos élet, tisztelet a többi embertől, ez mozgatta.
Csupán
akkor esett pofával előre egy rakás bejidszarba, mikor kiderült, hogy bizony a
zsoldosoknál is szigorú parancsnoki lánc van, ahol ő közkatonaként, a zsoldosok
szlengje szerint „friss húsként” kezdett. Azonban már lassan öt éve tartott ez
az állapot, ezért ő új nevet kapott „zöldike” vagy „férges”, mivel nem lépett
előre, mint a raktárban felejtett comb megzöldült, és rovarlárvák költöztek
belé.Winston nem lépett feljebb a ranglétrán, és úgy festett, hogy az utolsó reménye is elszállt, mikor nem emelte el a memóriakártyát Borgav hullájáról. Belépett a legközelebbi bokor árnyékába, kifújta a levegőt ésbenyúlt a fegyverövének egyik titkos rekeszébe elővett egy adóvevőt, amelyet csak egyetlen egy lény hívására terveztek.
Felkészült arra, hogy bevallja a kudarcát, de arra nem, hogy viselje a következményeket.
− Igen? – szólalt meg Volkas halk hangja. A foxiai minden magánhangzót elnyújtott.
− Uram, az akció nem sikerült. Attól tartok, hogy az akció nem sikerült, az én hibámból.
− Borgav halott?
− Igen, a saját szememmel láttam, ahogy...
− A palota közelében vagy?
Winston a szemét forgatta erre, és hangosan válaszolt.
− Igen, uram.
− Ostoba.
A Smaragd Gyilkosok vezére bontotta a vonalat. Alig pár perc múlva a lombok árnyékából egy nagydarab kwizek lépett elő. Felemelte a bal karját, a csuklójához erősített tűvetőn megcsillant a nap fénye. A zsoldos már csak a sziszenő hangot hallotta, szúró fájdalom hasított a húsába, ahogy eltalálta a mérgezett nyíl.
− Mi...
A bensőjét zsibbadás töltötte be, a tagjai mintha csak ólommá változtak volna. Az avarra esett. Egy szót sem tudott kinyögni, a hangszálai merev és halott férgekként töltötték be a torkát.
Gholick a bénultan heverő férfi felé lépett, lepillantott rá. A fején koronaként meredező bőrkeményedések megcsillantak a napfényben.
A lény a szájához emelte az adóvevőjét és beleszólt.
− Hatástalanítottam, uram.
− Ne merj kegyelemdöfést adni annak a féregnek – szólalt meg Volkas hangja. – Szenvedjen csak még pár percet.
− Az adatkártya elveszett, most mit csinálunk?
− Tudjuk, kiknél van, igaz? – tette fel a kérdést Volkas.
Winston egyre nehezebben vette a levegőt. A mellkasára mintha mázsás acéltömböket raktak volna. A látása is egyre homályosult.
− Csak azt nem tudjuk, hogy hol...
− Meg fogjuk találni őket. A Nogura sok pénzt fizet azért, hogy visszaszerezzük az információkat, és azért is fizetni fog, hogy ha kudarcot vallunk.
Próbálta behajlítani az ujjait, a torka kiszáradt. Két havi zsoldját odaadta volna egy pohár vízért.
Miért hagytam ott a Korarit? Miért nem maradtam otthon traktorokat szerelni? Miért akartam lövöldözni és másokat megölni? Miért? Most lenne egy takaros feleségem...
− És most mi lesz? – kérdezte a kwizek.
− A szerződés megszűnt Borgav halálával. Te és a többiek térjetek vissza a Theuronra. Meg fogjuk találni a kártyát.
... két gyerekem. Egy szép nagy földem!
Nem érezte a szagokat, semmit nem látott.
− Igenis, uram.
Ez már szinte egy másik galaxisból hallatszott. Végül minden hang elhallgatott és Winston egyé vált a semmivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése